Örömmel a kötelezőt is | Nyomtatás |
2019. április 04. csütörtök, 08:48

Veres Boglárka hatodik lett a gödöllői HEBE Kft. 2018-2019-es tanévben meghirdetett őszi olvasóversenyén.

 

 

Az október elején indított verseny célja az volt, hogy olyan gyerekeknek nyújtson kreatív, szórakoztató időtöltést, akik szeretnének egy-egy - a tananyaghoz kapcsolódó - regényben elmerülni.

Az 5-6. évfolyamosok Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című klasszikusával foglalkoztak. A három feladatsor megoldása mellett egy tablót is készíteniük kellett a gyerekeknek.

Az 5.b osztályos Veres Bogi (képünkön) összesen mintegy kilencvenen tanuló között érte el a bevezetőben már említett igen jó helyezést. Munkáját Boldog Gabriella segítette.

Módosítás dátuma: 2019. április 04. csütörtök, 09:13