
Generációk találkoztak ma a Rózsa Művelődési Házban
a Vajk- sziget Általános Iskola növendékei a kerületi szépkorúak számára mutatták be a Dzsungel könyve című musicalt, mely óriási tetszést aratott.😊Köszönjük a lehetőséget a kerületi

a Vajk- sziget Általános Iskola növendékei a kerületi szépkorúak számára mutatták be a Dzsungel könyve című musicalt, mely óriási tetszést aratott.😊Köszönjük a lehetőséget a kerületi

Iskolánk vendége volt Holden Rose, polgári nevén Kovács Attila, ifjúsági szerző és motivációs előadó, aki korosztályonként tartott rendhagyó programokat tanulóinknak. A diákok nem egy hagyományos

Október elején az állatok világnapja alkalmából látogatást tett a 2.a osztályba néhány állatvédő Pimpi kutyus társaságában. A gyerekek kíváncsian hallgatták a felelős állattartás szabályait, bátran


Hegyet mászni, túrabotokat keresni, sziklán üldögélni, patak medrén átkelni, erdei kunyhóba beköltözni, farönkökön egyensúlyozni, szöcskére vadászó macskát osztálytársul fogadni? Akár hiszitek, akár nem, ez a

A hatodik évfolyam tanulói egy élményekben gazdag kiránduláson vettek részt a Szolnoki Repülőmúzeumban (RepTár). A tartalmas tárlatvezetés során megismerkedhettünk a repülés történetével, különböző repülőgépekkel, harci

Szeptember 25-én az 1.a és az 1.b osztály Minipoliszban járt. A gyerekek különböző foglalkozásokkal ismerkedhettek meg életkoruknak megfelelően, játékos formában. Kreatív, szórakoztató helyen jártak, ahonnan

Gyűjtöd a matricákat a lutra albumba?De még mindig hiányzik jó pár? Vannak csere kártyáid?Gyere el október 2-án 13 órakkor a 2-es terembe és cserélj, hogy

Iskolánkban szeptember 25-én Pályaorientációs Napot tartottunk a 7-8. évfolyamosok számára. Számos hivatás, foglalkozás bemutatkozott: volt nálunk önkéntes tűzoltó csapat, NAV-os rendészek, pedikűrös, idegenvezető, pályaválasztási tanácsadó

Kedves Szülők!Szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy az 5. évfolyamon tanuló diákok notebook igénylésére jogosultak. 2026. szeptember 17-étől már lehet regisztrálni a KRÉTA Rendszeren keresztül.Az eszköz igényléséhez

Szeptember 16-án reggel iskolánk diákjai, szülők és tanárok közösen kerékpároztak el a XVIII. kerületi Bringás reggeli programjára. A csapat 6:30-kor gyülekezett az iskola előtt, majd

Az olvasás világnapja alkalmából egy izgalmas kihívásra hívunk minden könyvmolyt és leendő könyvmolyt! Szeptember 8. és december 8. között olvass el minél több szabadon választott

Iskolánk szervezetten is részt vesz a Bringás reggelin! A XVIII. kerületi önkormányzat a Magyar Kerékpárosklub kezdeményezéséhez csatlakozva 2026. szeptember 16-án, szerdán Bringás reggelit szervez. Iskolánk


Kedves Szülők! Szeretnénk felhívni a figyelmüket a XVIII. kerületi Rendőrség hírlevelére, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy az iskolakezdés körüli teendők során is fokozottan