1183 Budapest, Vajk utca 16-20. | OM: 035126 | Intézményvezető: Somogyvári Beatrix

Miénk a pálya! PDF  | Nyomtatás |  E-mail
2010. október 07. csütörtök, 06:57

Kitűnő hangulatú sportdélutánnal avattuk fel az iskola műfüves pályáját szeptember 24-én. A nagyszámú és lelkes közönség érdeklődésétől kísért rendezvényen közreműködött a világ egyik legjobb futballbírója, Kassai Viktor és az ismert műsorvezető, Harsányi Levente is. A Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács pályázatán elnyert támogatás, valamint az önkormányzat által biztosított önrész felhasználásával épült műfüves kispályát egy tartalmas sportdélután keretében vehették birtokukba diákjaink.

 

Az ötórányi program a 4-8. osztályosok CSIVIT – Csupa Izom, Vidámság Torna – szabadgyakorlataival kezdődött. Közel 80 gyermek tornázott együtt, máris kihasználva a teljes játékteret. (A zenés mozgássort Fehér Zsófia és Pintérné Major Zsuzsanna állította össze.)

Vidám tornaRengeteg vidám pillanatot hozott, s népes csoportot igényelt a következő műsorszám is; 40 kisdiákot mozgatott meg az elsősök sor- és váltóversenye.

Bár a CSIVIT is, a kicsik bemutatója is bizonyította, hogy a pálya igen sokrétűen használható, és jó szolgálatot tesz majd a mindennapos testnevelés során, nyilvánvaló, hogy elsősorban labdás foglalkozások megtartására a legkiválóbb. A folytatásban a program is ennek a sajátosságnak a figyelembe vételével alakult: egy rövid bemutató erejéig a kézilabdáé és a streetball-é, azon túl pedig a labdarúgásé volt a főszerep.

Pályára lépett valamennyi korosztályos csapatunk (korcsoportonként a bő keret tagjai játszottak egymás között), de futballoztak – nem is akárhogyan – meghívott vendégek is.

Igaz, nem mindannyian. Az előző este még női Bajnokok Ligája mérkőzésen (MTK – Everton 0-0) szerepelt egykori vajkos diák, a kisebb sérüléssel bajlódó Pinczi Anita, a hetvennyolcadik életévében járó, az Albert Flórián, Fenyvesi Máté, Rákosi Gyula fémjelezte Ferencvárosban is szóhoz jutó Sári Géza bácsi, valamint a másik rendezvényre siető Tasnádi András kerületi sportszervező vagy az egykori NB1-es játékos, Fischli Róbert igazoltan nem húzott szerelést. Őket és a többi vendéget Kucsák László iskolaigazgató köszöntötte megnyitó beszédében.
U19-es mérkőzésA nap egyik fő látványosságát az FTC U19-es futsalcsapata szolgáltatta. A ferencvárosi fiatalok Lengyel Béla utánpótlás szakágvezető, valamint a trénerként kétszeres felnőtt bajnok, kupagyőztes Pintér Róbert kíséretében érkeztek. (A sportvezetők egy dedikált Fradi-mezt hoztak ajándékba az iskolának.) A zöld-fehérek rövid ízelítőt adtak a sportág szépségeiből, majd megmérkőztek a Vajk-sziget öregdiákjaival (9-10. évfolyam).

A két utánpótlás válogatottat felvonultató, a mieinknél 3-5 évvel idősebb játékosokból álló vendégek látványosan futballozva, megérdemelten győztek, de – nagyon rokonszenvesen – ellenfelüket is hagyták érvényesülni. A vajkosok igyekeztek felnőni a feladathoz; lelkesen, olykor kifejezetten bátran futballoztak, vezettek egy-két formás támadást, bemutattak néhány szép cselt, és – főként Kovács Tibor harcosságának köszönhetően – két gólt is szereztek.
(A találkozón szóhoz jutott volt tanulóink: Novák Máté, Frauenhoffer Miklós – kapusok; Apatini Márk, Furján Kristóf, Gauland Gergely, Horváth Dániel, Kajor Sándor, Kovács Tibor, Náfrádi László, Pinczi Mihály, Szivák Tóth Gergő - mezőnyjátékosok.)
Az U19-esek két fellépése között sor került egy harmadik látványos eseményre is: tíz jelenlegi diákunk lőhetett 3-3 ún. rávezetéses büntetőt a Fradi kapusainak. A részvétel egyfajta jutalma volt a kiválasztottak eddigi eredményeinek, edzésmunkájának. (Kétségtelen, hogy ennél a létszámnál jóval többen kiérdemelték a lehetőséget, de az ő szereplésüket a szűkös időkeret most nem tette lehetővé.) A szerencsés kiválasztottak névsora: Gáspár Gergő, Holu Botond, Horváth Ádám, Horváth Kevin, Polónyi Tamás, Resch Attila, Romhányi Bálint, Szepesi Máté, Tokai Zoltán, Tóth Adél. Az első "hivatalos" gólt Horváth Kevin (pirosban) szerezte
Az addig sem nyomott hangulat 17 óra tájban kifejezetten emelkedetté vált. S ugyan az ekkor pályára lépő U13-as csapatok - a több vajkossal felálló FTC-Futsal, valamint az Albertirsai SE - kitettek magukért, az általános boldogságot nem elsősorban a játékosok idézték elő.

A jelen egyik legjobb futballbírójának a megjelenése bárhol a világon eseménynek számít. Nincs ez másként a Vajk utcában sem: márpedig néhány héttel a Spanyolország – Németország világbajnoki elődöntő után, pár nappal a Valencia - Manchester United Bajnokok Ligája rangadó előtt, előírásszerűen elegáns felszerelésében kisétált iskolánk pályájára, sőt a legteljesebb odafigyeléssel közre is működött a két kölyökcsapat küzdelménél - Kassai Viktor.

Jellemző a fogadtatásra, hogy még a mérkőzés előtt a következő hangzott el az egyik ifjú labdarúgó szájából: „Én azt sem bánom, ha nekem sárgát ad ez a Kassai.” Ami egészen úgy hangzott, mintha azt mondta volna: „Bárcsak adna!”
Másodikosok akcióbanA figyelmeztető kártya ugyan nem került elő, a találkozó valószínűleg így is életre szóló élményt jelent a focistáknak. (A meccset amúgy, némi meglepetésre, a Pest megyeiek nyerték 3-1-re. Persze részben ez is vajkos siker volt, hiszen az albertirsaiak között korábbi diákunk, az ezúttal gólpasszig jutó Mári Lőrinc is szerepelt. Az FTC gólját pedig vajkos, Holu Botond szerezte.)
Ezt követően a 6-8. osztályos futballisták tették próbára a pályát. Ők gólokkal, Kassai Viktor aláírásokkal örvendeztette meg a közönséget; minden elképzelhető felületre került az értékes szignóból. Kassai Viktor dedikál
Nem is szabadult volna a rajongók gyűrűjéből, ha nem szólította volna megint a szívességből vállalt kötelesség: a nap zárómérkőzése, a Vajk-sziget – Ferencváros öregfiúk összecsapás. (A történeti hűség kedvéért megjegyezzük, hogy a vendégcsapat egy baráti társaságból verbuválódott, és tagjai csak laza kapcsolatot ápolnak alkalmi névadójukkal. Az előzményekre való tekintettel – de nem minden alap nélkül - váltak alkalmi Fradivá, hiszen a csapat erőssége, a kilencszeres válogatott Hámori Ferenc rövid ideig az FTC játékosa is volt, bár főként az MTK-ból, a Győrből vagy a Vasasból ismerhetik a futballt szeretők. A csapat másik ásza egyértelműen a rádiós-televíziós műsorvezető, Harsányi Levente
Amikor a játékosok is a bírót ünneplik

Igaz, rövid idő alatt kiderült, a többiek is tudnak futballozni. Összeszokottan, eredményesen játszva megérdemelt győzelmet arattak, ám ez nem szegte kedvét a lelkes publikumnak. A plakátokon jelzett gálamérkőzés, nekik köszönhetően is, valóban csodás miliőben, és – kell-e mondani – kitűnő játékvezetés mellett zajlott le.

Az ünnepi hangulatot a lassan beálló szürkület sem zavarta meg. Jól vizsgázott a sportpálya újra életre keltett régi világítása, az egész délután kitartó szereplők és érdeklődők jóvoltából pedig elmondható, hogy a műfüves pálya átadása apropóján hamisítatlan sportfesztivált tartottunk a Vajk-szigeten.

 

Módosítás dátuma: 2016. február 29. hétfő, 09:50