1183 Budapest, Vajk utca 16-20. | OM: 035126 | Intézményvezető: Galgóczy Zoltán

Magasiskola PDF  | Nyomtatás |  E-mail
2016. március 16. szerda, 09:40

Az elmúlt évek nagyszerű eredménysorát is felülmúlták magasugróink a kerületi Diák Olimpián: a négy számból háromban vajkos győzelem született, ráadásként nyertünk egy ezüstérmet is.

 

A IV. korcsoportos fiúk között Stojka-Somogyi Ferenc (8.a) végzett az élen 165 cm-es teljesítménnyel, amellyel e sorok íróját éppen át tudná ugrani... A III. korcsoportban kettős győzelemnek örülhettünk, hiszen Zuber Marcell (6.b) lett az első, Fodor Martin (6.b) pedig a második.

Utóbbi korosztályban, természetesen a lányok mezőnyében, Karkiss Léna (7.b) magabiztosan védte meg bajnoki címét, hiszen 150 cm-es eredményével az idősebbek között is aranyat nyert volna.

A dobogósok mellett két pontszerzőnk is volt: Éles Levente (8.a) és Moga Laura (7.b)  4. helyen végzett a IV. korcsoportban.

 

Vajkos magasugrók, 2015-2016 (balról):Juhász Annamária (8.b), Gedai Réka (6.a),  Sirán Gergely testnevelő,

Zuber Marcell, Éles Levente, Stojka-Somogyi Ferenc, Pintérné Major Zsuzsanna testnevelő, Karkiss Léna, Moga Laura. A képről hiányzik: Fodor Martin


A győzelmek, helyezések mellett  több kiemelkedő mozzanata is volt az eseménynek. Például az, amikor Marci - a kicsik közül utolsóként - a nagyoknak szánt magasságokon is kísérletezett még, vagy az, amikor már csak Léna és Feri volt versenyben, és ugrott felváltva egy esetleges egyéni vagy iskolai rekordért.

Sajnos ezeket a pillanatokat nem őrzi videófelvétel. Kárpótlásul újra megmutatjuk, hogyan döntött két éve iskolacsúcsot Zuber Marci.

 

{youtube}YFr-CdHWbHk{/youtube}

 

Módosítás dátuma: 2016. március 17. csütörtök, 10:20