1183 Budapest, Vajk utca 16-20. | OM: 035126 | Intézményvezető: Galgóczy Zoltán

RG: országos versenyen diadalmaskodtak a vajkosok
2014. november 10. hétfő, 11:21

Szombaton és vasárnap rendezték a Somogy megyei Nagyatádon a ritmikus gimnasztikázók Berczik Sára Emlékversenyének duó, trió és csapat országos döntőjét. A szabadidős kisgyermek csapatok versenyében a Vajk-sziget Általános Iskola végzett az első helyen.

 

Ilyen a bajnokok reggelije

(A képen Pásztor Lili, Palásti Réka, Deák Laura, Máté Bernadett, Bánki Zoé. Mögöttük az edző, Bódog Anikó.)ű

 

A vajkosok számában összesen tíz egyesület indított versenyzőket. Országos döntőről lévén szó, a tíz csapat egyúttal a kategória és a korosztály legjobbjait jelenti; az indulási jog megszerzése önmagában is komoly rang.

A versenyre szombat délután került sor, a mieink negyedikként léptek fel. Bánki Zoé (4.a), Deák Laura (3.a), Máté Bernadett (4.b), Pásztor Lili (2.b) és a más intézménybe járó, de egyesületi tag Palásti Réka teljesítménye meggyőzte a zsűrit: ezen a napon nem volt jobb a Vajk-szigetnél.

Gratulálunk a lányoknak, és edzőjüknek, Bódog Anikónak, valamint a szülőknek, akik szintén hozzájárultak ehhez a sikerhez.

Módosítás dátuma: 2014. november 11. kedd, 09:32
 
Jótékonysági aukció alapítványunk támogatására
2014. november 05. szerda, 11:54

A Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc – Pestszentimre Önkormányzata szurkolói sátrat üzemeltetett a nyári labdarúgó-világbajnokság idején. A sátor látogatói között sportrelikviákat sorsoltak ki, amelyek közül egy Dömötör István, az iskola térségének önkormányzati képviselője birtokába került. A dedikált Budapest Honvéd mezt képviselő úr jótékonysági célra ajánlotta fel; az online aukció bevételéből a Vajk-sziget Társadalmi Alapítványt támogatja.

 

 

A 9-es számú eredeti mezt Bobál Gergely viselte a 2013/2014-es évadban, de a klub felnőtt keretének több akkori játékosának kézjegye is szerepel rajta. A névsor: Czuczi Márton, Baráth Botond, Ivan Lovrić (horvát), Aleksandar Ignjatović (szerb), Raffaele Alcibiade (olasz), Hidi Patrik, Vécsei Bálint, Aníbal Navarro Mello (panamai), George Ikenne (nigériai), Nagy Gergő, Drissa Diarra (mali), Filip Holender, Andrea Mancini (olasz), Vernes Richárd, Ayub Daud (szomáliai), Bobál Gergely, Kapacina Valér, Abdul Kader Keïta (elefántcsontparti).

 

Módosítás dátuma: 2014. november 06. csütörtök, 10:44
Bővebben...
 
1956 emlékezete
2014. november 04. kedd, 11:54

58 évvel ezelőtt, 1956. november 4-én a többszörös túlerőben lévő szovjet hadsereg támadást indított a szabad Magyarország ellen. A magyar hazafiak fegyveres ellenállását a Vörös Hadsereg csakhamar felőrölte, a forradalom és a szabadságharc résztvevőire kegyetlen megtorlás várt. 1956 áldozatainak emléke előtt iskolánk tanulói idén is a 301-es parcellában tisztelegtek. Október 23., nemzeti ünnepünk eseményeit az 5.b és a 7.b műsora idézte meg.

 

A két programról a dIÁKbLOG-on látható videóösszefoglaló. Az Új Köztemetőben kialakított nemzeti emlékhelyet Fehér Zsófia tanítónő vezetésével járták be a gyerekek és a kísérő szülők, pedagógusok.

Az ünnepi műsort Boldog Gabriella, Hódoss Henriette, Vaszilkóné Porhajas Éva és Gruber Zoltán készítette. Közreműködött: Becze Petra, Bökfi Nerina, Bross Tamás, Gáspár Gitta, Illés Anikó, Molnár Zsófia, Neszmély Boglárka, Pápay Dominik, Stadler Márton, Szondi Anna (5.b); Barna Klaudia, Béres Anna, Fekete Luca, Nagy Vencel, Nyúl Regina, Puska Klára, Tokai Zoltán, Tolnai Kitti, Udvari Nikolett (7.a).

 

Ünnep és emlékezet

 

A 301-es parcellában készített fotókat már feltöltöttük a Galériába, és albumba rendeztük az ünnepség fényképeit is.

Módosítás dátuma: 2014. november 10. hétfő, 13:33
 
Előkelő helyezés a Bolyain
2014. október 29. szerda, 07:44

2014. október 17-én kerültek megrendezésre a Bolyai Matematika Csapatverseny megyei/körzeti fordulói. Iskolánk minden  évfolyamon képviseltette magát.

 

Nagyon jól teljesítettek tanulóink. Kiemelkedő eredményt ért el  a hatodikosok Mylka Csoki elnevezésű csapata. Ők négyen - 3 kerület 56 csapata közül -  az előkelő nyolcadik helyezést érték el. GRATULÁLUNK!!!

 

Bolyais csapat

A csapat tagjai (balról): Nagy Panna 6.b, Páldi Eszter 6.a, Dömötör Virág 6.b, Makó Beáta 6.b

 
Gyászhír
2014. október 20. hétfő, 13:40

2014. október 9-én elhunyt iskolánk és a kerület kiemelkedő pedagógusa, Szalay Éva tanítónő. Éva néni 70 éve fejezte be a főiskolát, rubindiplomáját idén júniusban vehette át. 89 évet élt.

 

Szalay Éva

"Ő legenda!"

"A legnagyobb tanítónéni!!!"

"Nagyon szerettem én is, nagyon szigorú volt."

"Engem is ő tanított meg folyékonyan olvasni. Áldom is érte."

"Örülök, hogy a diákja lehettem. Ő igazi tanító volt."

"Szigorú, igazságos, jó nevelő volt az Éva néni!"

"Imádtam!!!!!"

(Egykori diákok bejegyzései egy közösségi oldalon - Éva néni fényképe alá.)

 

Gyászjelentés

Módosítás dátuma: 2014. október 20. hétfő, 14:18
 
Szuper Bence és a a többiek: éremeső mezei futásban
2014. október 18. szombat, 07:48

20 iskola 200 fiú és 188 lány atlétája részvételével rendezték meg a kerületi Diák Olimpia XVI. Iharos Sándor mezei futóversenyét szeptember 29-én, a Bókay kertben. Öt érem mellett négy pontot érő helyezésre is büszkék lehetünk!

 

Az érmek közül a legfényesebbet Zuber Bence szerezte. A 7-8. osztályos fiúk futamában azonnal az élre állt, és nagy tempót diktálva alaposan széthúzta a 74 fős mezőnyt. Csak egy vetélytársa tudta tartani vele a lépést, de Bence az utolsó pár száz méterre megint begyújtotta a rakétákat - úgy sprintelt, mintha akkor kezdődött volna a verseny -, és meggyőző fölénnyel nyert.

 

 

A IV. korcsoportban minden fiú nagyon jól teljesített, így a Polónyi Tamás (7.a), Törő Márton (7.b), Urbanovics Erik (8.a), Zuber Bence (8.b) összetételű csapat az előkelő 4. helyen végzett.

 

Módosítás dátuma: 2014. október 18. szombat, 09:47
Bővebben...
 
Emlékezzünk együtt a 301-es parcellánál!
2014. október 15. szerda, 08:56

Október 21-én délután helyezzük el a 30 éves Vajk-sziget 30 szál virágját és 30 mécsesét az Új Köztemetőben kialakított nemzeti emlékhelyen. A részletek a letölthető tájékoztató lapon olvashatók.

301-es parcella

 
Szülők Akadémiája dr. Vízi Beátával
2014. október 14. kedd, 09:05

dr. Vízi BeátaA Szülők Akadémiája, Együtt a gyermekekért című rendezvény-sorozatunk következő előadására november 4-én 17 órától kerül sor. Vendégünk dr. Vízi Beáta mentálhigiénés szakember lesz.

A Gordon Training International kiképzett trénere, egyetemi oktató Százszor megmondtam címmel a mindennapi szülő-gyermek játszmákról beszél majd.Előadása során az én-közlés, értő figyelem jelentőségéről szól, hogy a zsákutcákból megtaláljuk a kivezető utat.

„Vajon mi az oka annak, hogy a megmondással akkor is újra meg újra megpróbálkozunk, ha nyilvánvaló, hogy hasztalan?”

Ön is százszor megmondta már? S kapta válaszul:

Én nem tudom…. Nem is én voltam… Utálom... Úgy sem mered… Anyu, fáj a ….

 

Az esemény szórólapja letölthető az ikonra kattintva:

Az érdeklődők a portán elhelyezett füzetbe szíveskedjenek regisztrálni!

dr. Vízi Beáta (forrás: http://gordonta.hu)

Módosítás dátuma: 2014. október 14. kedd, 09:35
 
Ezüstéremmel kezdődött az évad
2014. október 13. hétfő, 10:42

Egy év szünet után újra beneveztünk a kerületi Diák Olimpia nagypályás labdarúgó-bajnokságára. A csapat  másodikként végzett, de csak perceken múlott a még nagyobb bravúr.

Ezúttal négy iskola szerepelt a III-IV. korcsoportosok számára kiírt bajnokságban, köztük az abszolút esélyes Gloriett. A Vajk-sziget a házigazda Táncsics csapatával játszott először a Pestszentimre SK pályáján, és viszonylag könnyen győzött 4:0 arányban.


Támadásban a Vajk!(Urbanovics Erik labdával, Zuber Marcell 6-os mezben)

 

A következő fordulóban a sportiskola csapata volt az ellenfél. A második félidőben, hatalmas meglepetésre,  3:1-re is vezettünk, de az évek óta verhetetlen, a sorozatot általában kapott gól nélkül záró Gloriett a hajrában fordítani tudott.

Az utolsó körben az ezüstéremért léptünk pályára, mégpedig a mindig veszélyes Brassó ellen. Ezúttal a Vajk volt a jobb (2:0). Azaz: szép sikerrel kezdődött az idei versenyidény is.

 

 

A Vajk-sziget kerületi második helyezett nagypályás labdarúgó-csapata, álló sor, balról:

Váradi Róbert (7.a), Szombathy Dániel (7.a), Zuber Bence (8.b), Sirán Gergely testnevelő, Vízvári Norbert (8.b), Urbanovics Erik (8.a).
Középen:
Kókai Levente (5.a), Fodor Martin (5.b), Romhányi Bálint (7.a), Tokai Zoltán (7.b), Székely Máté (6.b), Nagy Bence (7.a), Polónyi Tamás (7.a). Elöl: Horváth Kevin (8.a). A képről hiányzik: Zuber Marcell (5.b), Éles Levente (7.a), Stojka-Somogyi Ferenc (7.a).

Módosítás dátuma: 2014. október 13. hétfő, 20:01
 
Fáraók titkai
2014. október 08. szerda, 13:50

Szeptember 25-én mi, hatodikosok  Szalay Gabi nénivel és  Porhajas Éva nénivel a Babilon Centerben  jártunk. Egy rendhagyó interaktív kiállításon az ókori Egyiptom és a fáraók titkaival ismerkedtünk meg.

 

Egyiptom

Az első teremben az egyiptomi, maja, sőt a boszniai piramisokról, valamint Tutanhamon fáraó átkáról is mesélt az animátor, aki végigkalauzolt minket a programon.

Módosítás dátuma: 2014. október 11. szombat, 18:25
Bővebben...
 
« ElsőElőző41424344454647484950KövetkezőUtolsó »

46. oldal / 68